Gitároktatás

Gyerekeknek (4 éves kortól)

Egyéni órák

Már óvodás kortól érdemes a hangszeres zenével és a hangszeres tanulással foglalkozni, mert az az általános tapasztalat, hogy azok a gyerekek akik korán elkezdenek a zenével foglalkozni jobban teljesítenek a tanulás más területein, javulhat a memóriájuk és az abszolút hallás is nagyobb eséllyel kialakulhat náluk. Ahogy minden tanítványomnál, a kicsiknél is személyre szabottak az órák. Az alap elméleti tudás elsajátítása mellett a hangszeres alapokat is megtanítom és igény szerint felkészítem őket a zeneiskolás felvételire. Ez a felvételi általában éneklésből és ritmus visszatapsolásból áll, erre az óra keretein belül játékosan, de mégis szakszerű kontroll alatt készülhetnek fel.

Csoporotos órák

A kissebbeknek is lehetőségük van csoportosan órára járni. A játékos közös órák jó hatással vannak az egyéni fejlődsére. Kissebb gyerekeknél a zene szeretetének a kialakítása és a gyerekek egyéni fejlesztése a cél. Továbbá az igényes zenének a megismerése több könnyűzenei és komolyzenei műfaj megismerése és kis idő elteltével gyakorlatban való játéka a feladat. Sok esetben ez a zenével való ismerkedés a népdaloknál kezdődik mert sajnos sok gyereknek nincs lehetősége megismerni ezt a magyar kultúrális örökséget. A képzés minden esetben a gyerekek igényeihez és képességeihez igazodik. A közös órák sikeressége és gördülékenysége végett azonos szinten lévő és korban is hasonló embereket válogatok össze. Ez azt jelenti, hogy például három 10 éves gyerek mellé nem veszek fel egy 40 éves kezdő felnőttet. Az órák időpontjai a házirendben olvashatók.

 

Az eddigi ismereteim szerint a gitár és a zenélés több gyereket érdekel mint gondolnánk. Mindegy, hogy 4, 6 vagy 16 éves korosztályról beszélünk a fiatalokat érdekli a zene. A probléma ott kezdődik, hogy nincs lehetőségük az igényeik szerint zenét tanulni. Ez alatt azt értem, hogy nincs lehetőségük a saját tempójukban tanulni, olyan zenét amit ők is hallgatnak és szeretnek. Ha be is fektetnek a szülők egy hangszerbe, akkor sem tudnak érdemben fejlődni és tanulni, látványosan jobbá válni. Ebben a személyre szabott gitároktatásban tudok segítséget nyújtani.

 

Jelentkezés előtt kérlek figyelmesen olvasd el a házirendet és csak akkor jelentkezz ha elfogadod azt.